2012. szeptember 27., csütörtök
2012. szeptember 21., péntek
65 éves
Stephen King
(Portland, Maine, 1947. szeptember 21. )
Művei több mint 350 millió példányban keltek el világszerte.
Donald Edwin King és Nellie Ruth Pillsbury gyermeke. Miután az akkor kétéves Stephen édesapja elhagyta a családot, Nellie saját erejéből kellett hogy eltartsa magát és két gyermekét. Alkalmi munkákból igyekezett ezt megoldani, de minden igyekezete ellenére is sokat nélkülöztek, és gyakran kellett költözniük ekkoriban.
Stephen King már hétéves korától kezdve írt történeteket. Nagy hatással voltak rá a gyermekkorában látott science fiction- és fantasy-filmek, innen származik rajongása a horror műfaja iránt. 13 éves volt, amikor rábukkant egy dobozra, tele édesapja befejezetlen kézirataival, melyek leginkább horror- és fantasy-történetek voltak. Későbbi önéletrajzi művének (Az írásról) tanúsága szerint ez az esemény fiatalkorának meghatározó élménye volt. Első történetei 19 éves korában jelentek meg, a Comics Review magazinban.
A középiskola után felvételt nyert a Maine-i Egyetemre, Oronóban, angol nyelv és irodalom szakra, ahová 1966 és 1970 között járt.
Első novellája, a The Glass Floor 1967-ben jelent meg. Három évvel később elkezdett dolgozni életművének központi regényfolyamán, A Setét Torony-sorozaton (1982-2012), amelynek első kötete azonban csak 1982-ben látott napvilágot.
1971. január 2-án házasodott össze Tabitha Spruce-szal, akivel egyetemi évei alatt ismerkedett meg, és aki szintén író. Három gyermekük született: Naomi Rachel (* 1970), Joseph Hillstrom (* 1972) és Owen Philip (* 1977). Érdekesség, hogy a két fiú is író lett (Joseph Hillstrom a Joe Hill művésznevet használja).
Tanulmányai befejezése utána Hampden városában dolgozott angoltanárként, fizetése azonban nem volt elég a család eltartására, így aztán egy mosodában vállalt mellékállást. Így ugyan kevés ideje maradt az írásra, időről időre mégis sikerült egy-egy novellát megjelentetnie, ekkor azonban még nagyon messze járt attól, hogy pusztán az írásból meg tudjon élni. Első sikerei előtt is írt már regényeket, ezeket később átdolgozva, Richard Bachman álnéven jelentette meg.
Két sanyarú, többek között lakókocsiban töltött évvel később, 1973-ban King arról értesült, hogy a Doubleday kiadó elfogadta Carrie című regényének kéziratát, majd nem sokkal később a New American Library 400.000 dolláros rekordösszegért vásárolta meg a szerzői jogokat. Az 1974-ben megjelent mű azalatt született, hogy King angoltanárként dolgozott Hampdenben. Érdekessége, hogy a regény első kéziratát King kidobta a szemétbe, mert egyáltalán nem volt megelégedve vele. Tabitha vette észre, halászta ki a kukából és ösztönözte férjét arra, hogy folytassa a művet.
Ez idő alatt a tanítás mellett különböző férfimagazinokba írt történteket, így például Az ötödik negyed címűt, amely 1973-ban a Cavalier című lapban jelent meg. Ez az egyetlen olyan műve, amelyet John Swithen álnéven adott ki. A novella később megjelent a Rémálmok és lidércek című novelláskötetben.
A Carrie kirobbanó népszerűsége egy csapásra ismertté tette Stephen King nevét, csakúgy mint az 1976-ban elkészült filmváltozat rendezőjét, Brian De Palmát és néhány főszereplőt (Sissy Spacek, John Travolta, Nancy Allen). A hirtelen rászakadt gazdagság és hírnév hatására King úgy döntött, hogy felhagy a tanári pályával, és minden idejét az írásnak szenteli. Családjával a coloradói Boulderbe költözött, ahol megírta következő regényét, A ragyogást (1977), amely azonnal bestseller lett. Egy 1977-es rövid angliai tartózkodást követően King és családja végérvényesen Maine államban telepedett le, ahol azóta is él.
1979-ben elkészült az első, a televíziónak szánt King-adaptáció, a Borzalmak városa (1975), majd 1980-ban megkapta első kitüntetését, a World Fantasy-díjat, amelyet még számtalan követett.
Az 1979-es évhez kapcsolódó érdekes esemény, amelyről George Beahm számol be a Kingről szóló könyvében, hogy egy bizonyos Mark David Chapman ebben az évben autogramot kért Kingtől és fényképezkedett vele. Az író állítólag később azonnal felismerte az őrült rajongót a televízióban: Chapman gyilkolta meg ugyanis John Lennont 1980 decemberében.
King a Carrie megjelenését követő években az alkohol, majd a drogok rabjává vált. A probléma mintegy tíz évig kísérte, mígnem röviddel A rémkoppantók (1987) című regény megjelenése után, amelynek megírására saját bevallása szerint is csak foszlányokban emlékszik, felesége, barátai és egy terápia segítségével végleg sikerült megszabadulnia betegségétől.
Rendezőként és forgatókönyvíróként 1986-ban mutatkozott be a Maximális túlhajtás (Éjszakai műszak, 1978) című mozifilmmel, ám a mű csúfosan megbukott. Érdekesség, hogy ebben az évben jelent meg Magyarországon az első King-regény, A ragyogás.
A kilencvenes évek elején írókollégákkal megalapította a Rock Bottom Remainders elnevezésű együttest. Az 1992-es bemutatkozást követően az együttes több száz koncertet adott, zömében jótékonysági esteken.
King maga ritmusgitározik és olykor énekel is, de nem minden fellépésen van jelen.
http://www.youtube.com/watch?v=VJ_FcdFIJqU
Legújabb regényei - például a Lisey története (2006) és a Duma Key (2008) - egyre több kritikust késztetnek arra, hogy "kiszabadítsa" Kinget a ponyvaíró és horror-szerző skatulyából és elismerje irodalmiságát.
2012 áprilisában a The Sunday Times című lapban interjút adott Neil Gaiman írótársának, amelyben említést tett legújabb készülő regényéről. Ennek alapján a Joyland című mű egy vidámparkban garázdálkodó sorozatgyilkos története, amely 2013 júniusában kerül majd a boltokba.
Könyvei nagyrészt Maine államban játszódnak, bár olykor fiktív településeken, például Castle Rock városában.
Köteteiben rengeteg utalás található az amerikai történelemre és kultúrára is. Visszatérő eleme írásainak a vietnami háború, a rasszizmus, az erőszak és a természetfeletti jelenségek.
King első regényének megjelenése óta nagy hatást gyakorol a kortárs amerikai irodalomra, a horror műfajának koronázatlan királyaként szokták emlegetni. Jelentős hatása van az amerikai filmiparra is, hiszen néhány kivétellel az összes művéből készült tévé- vagy mozifilm, illetve sorozat. Ezek általában gyenge eredményt hoztak és gyakran szinte teljes mértékben eltértek a film alapjául szolgáló műtől, mégis akad egy-két üdítő kivétel, mint például a Halálos árnyék, A remény rabjai (film), az Állj mellém!, a Tortúra (amelyet Oscar-díjjal is jutalmaztak), a Dolores Claiborne vagy a A halálsoron. Ide sorolhatjuk a vitatott, de kétségtelenül világhírűvé vált Stanley Kubrick-filmet, a Ragyogást is.
Műveit a műfaj határain belül általában pozitívan fogadják a kritikusok, de sokan világítanak rá arra, hogy nem tartoznak a szépirodalom kategóriájába, csupán a populáris irodalmat vagy ponyvairodalmat képviselik.
(Forrás: Wikipédia)
Portréfilm filmrészletekkel, magyar felirattal (erős idegzetűeknek! :) )
http://www.youtube.com/watch?v=m-AKi7g0CL4
(Portland, Maine, 1947. szeptember 21. )
Művei több mint 350 millió példányban keltek el világszerte.
Donald Edwin King és Nellie Ruth Pillsbury gyermeke. Miután az akkor kétéves Stephen édesapja elhagyta a családot, Nellie saját erejéből kellett hogy eltartsa magát és két gyermekét. Alkalmi munkákból igyekezett ezt megoldani, de minden igyekezete ellenére is sokat nélkülöztek, és gyakran kellett költözniük ekkoriban.
Stephen King már hétéves korától kezdve írt történeteket. Nagy hatással voltak rá a gyermekkorában látott science fiction- és fantasy-filmek, innen származik rajongása a horror műfaja iránt. 13 éves volt, amikor rábukkant egy dobozra, tele édesapja befejezetlen kézirataival, melyek leginkább horror- és fantasy-történetek voltak. Későbbi önéletrajzi művének (Az írásról) tanúsága szerint ez az esemény fiatalkorának meghatározó élménye volt. Első történetei 19 éves korában jelentek meg, a Comics Review magazinban.
A középiskola után felvételt nyert a Maine-i Egyetemre, Oronóban, angol nyelv és irodalom szakra, ahová 1966 és 1970 között járt.
Első novellája, a The Glass Floor 1967-ben jelent meg. Három évvel később elkezdett dolgozni életművének központi regényfolyamán, A Setét Torony-sorozaton (1982-2012), amelynek első kötete azonban csak 1982-ben látott napvilágot.
1971. január 2-án házasodott össze Tabitha Spruce-szal, akivel egyetemi évei alatt ismerkedett meg, és aki szintén író. Három gyermekük született: Naomi Rachel (* 1970), Joseph Hillstrom (* 1972) és Owen Philip (* 1977). Érdekesség, hogy a két fiú is író lett (Joseph Hillstrom a Joe Hill művésznevet használja).
Tanulmányai befejezése utána Hampden városában dolgozott angoltanárként, fizetése azonban nem volt elég a család eltartására, így aztán egy mosodában vállalt mellékállást. Így ugyan kevés ideje maradt az írásra, időről időre mégis sikerült egy-egy novellát megjelentetnie, ekkor azonban még nagyon messze járt attól, hogy pusztán az írásból meg tudjon élni. Első sikerei előtt is írt már regényeket, ezeket később átdolgozva, Richard Bachman álnéven jelentette meg.
Két sanyarú, többek között lakókocsiban töltött évvel később, 1973-ban King arról értesült, hogy a Doubleday kiadó elfogadta Carrie című regényének kéziratát, majd nem sokkal később a New American Library 400.000 dolláros rekordösszegért vásárolta meg a szerzői jogokat. Az 1974-ben megjelent mű azalatt született, hogy King angoltanárként dolgozott Hampdenben. Érdekessége, hogy a regény első kéziratát King kidobta a szemétbe, mert egyáltalán nem volt megelégedve vele. Tabitha vette észre, halászta ki a kukából és ösztönözte férjét arra, hogy folytassa a művet.
Ez idő alatt a tanítás mellett különböző férfimagazinokba írt történteket, így például Az ötödik negyed címűt, amely 1973-ban a Cavalier című lapban jelent meg. Ez az egyetlen olyan műve, amelyet John Swithen álnéven adott ki. A novella később megjelent a Rémálmok és lidércek című novelláskötetben.
A Carrie kirobbanó népszerűsége egy csapásra ismertté tette Stephen King nevét, csakúgy mint az 1976-ban elkészült filmváltozat rendezőjét, Brian De Palmát és néhány főszereplőt (Sissy Spacek, John Travolta, Nancy Allen). A hirtelen rászakadt gazdagság és hírnév hatására King úgy döntött, hogy felhagy a tanári pályával, és minden idejét az írásnak szenteli. Családjával a coloradói Boulderbe költözött, ahol megírta következő regényét, A ragyogást (1977), amely azonnal bestseller lett. Egy 1977-es rövid angliai tartózkodást követően King és családja végérvényesen Maine államban telepedett le, ahol azóta is él.
1979-ben elkészült az első, a televíziónak szánt King-adaptáció, a Borzalmak városa (1975), majd 1980-ban megkapta első kitüntetését, a World Fantasy-díjat, amelyet még számtalan követett.
Az 1979-es évhez kapcsolódó érdekes esemény, amelyről George Beahm számol be a Kingről szóló könyvében, hogy egy bizonyos Mark David Chapman ebben az évben autogramot kért Kingtől és fényképezkedett vele. Az író állítólag később azonnal felismerte az őrült rajongót a televízióban: Chapman gyilkolta meg ugyanis John Lennont 1980 decemberében.
King a Carrie megjelenését követő években az alkohol, majd a drogok rabjává vált. A probléma mintegy tíz évig kísérte, mígnem röviddel A rémkoppantók (1987) című regény megjelenése után, amelynek megírására saját bevallása szerint is csak foszlányokban emlékszik, felesége, barátai és egy terápia segítségével végleg sikerült megszabadulnia betegségétől.
Rendezőként és forgatókönyvíróként 1986-ban mutatkozott be a Maximális túlhajtás (Éjszakai műszak, 1978) című mozifilmmel, ám a mű csúfosan megbukott. Érdekesség, hogy ebben az évben jelent meg Magyarországon az első King-regény, A ragyogás.
A kilencvenes évek elején írókollégákkal megalapította a Rock Bottom Remainders elnevezésű együttest. Az 1992-es bemutatkozást követően az együttes több száz koncertet adott, zömében jótékonysági esteken.
King maga ritmusgitározik és olykor énekel is, de nem minden fellépésen van jelen.
http://www.youtube.com/watch?v=VJ_FcdFIJqU
Legújabb regényei - például a Lisey története (2006) és a Duma Key (2008) - egyre több kritikust késztetnek arra, hogy "kiszabadítsa" Kinget a ponyvaíró és horror-szerző skatulyából és elismerje irodalmiságát.
2012 áprilisában a The Sunday Times című lapban interjút adott Neil Gaiman írótársának, amelyben említést tett legújabb készülő regényéről. Ennek alapján a Joyland című mű egy vidámparkban garázdálkodó sorozatgyilkos története, amely 2013 júniusában kerül majd a boltokba.
Könyvei nagyrészt Maine államban játszódnak, bár olykor fiktív településeken, például Castle Rock városában.
Köteteiben rengeteg utalás található az amerikai történelemre és kultúrára is. Visszatérő eleme írásainak a vietnami háború, a rasszizmus, az erőszak és a természetfeletti jelenségek.
King első regényének megjelenése óta nagy hatást gyakorol a kortárs amerikai irodalomra, a horror műfajának koronázatlan királyaként szokták emlegetni. Jelentős hatása van az amerikai filmiparra is, hiszen néhány kivétellel az összes művéből készült tévé- vagy mozifilm, illetve sorozat. Ezek általában gyenge eredményt hoztak és gyakran szinte teljes mértékben eltértek a film alapjául szolgáló műtől, mégis akad egy-két üdítő kivétel, mint például a Halálos árnyék, A remény rabjai (film), az Állj mellém!, a Tortúra (amelyet Oscar-díjjal is jutalmaztak), a Dolores Claiborne vagy a A halálsoron. Ide sorolhatjuk a vitatott, de kétségtelenül világhírűvé vált Stanley Kubrick-filmet, a Ragyogást is.
Műveit a műfaj határain belül általában pozitívan fogadják a kritikusok, de sokan világítanak rá arra, hogy nem tartoznak a szépirodalom kategóriájába, csupán a populáris irodalmat vagy ponyvairodalmat képviselik.
(Forrás: Wikipédia)
Portréfilm filmrészletekkel, magyar felirattal (erős idegzetűeknek! :) )
http://www.youtube.com/watch?v=m-AKi7g0CL4
2012. szeptember 20., csütörtök
115 éve született
Tamási Áron
( Farkaslaka, 1897. szeptember 20. – Budapest, 1966. május 26.)
Tamási Áron kisbirtokos, sokgyermekes székely földművescsalád gyermekeként született 1897. szeptember 20-án Farkaslakán. Apja Tamás Dénes, földműves, anyja Fancsali Márta. Kilencéves korában pisztollyal ellőtte a bal hüvelykujját, ezért a szülők úgy határoztak, hogy taníttatni fogják, mert nem lesz képes elvégezni a gazdasági munkát. 1904-től Farkaslakán járt elemi iskolába. 1910-től a székelyudvarhelyi katolikus főgimnázium tanulója (amit halála után róla neveznek majd el). 1916-ban behívták katonának. 1917-ben hadiérettségit tett Gyulafehérváron, majd 1918-ban karpaszományos őrvezetőként az olasz frontra került.
1918. november 18-án megkezdte jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen, majd 1921-ben, miután lediplomázott, a Kereskedelmi Akadémián tanult tovább, ahol 1922-ben szerzett diplomát.
Tanulmányai befejeztével banktisztviselőként helyezkedett el előbb Kolozsváron, majd Brassóban.
Az első világháború után családjával együtt a Romániához csatolt Erdélyben maradt, majd 1923 júliusában, huszonhat éves korában kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, ahol volt alkalmi munkás, majd banktisztviselő is, noha írói karrierje épp ekkoriban kezdett beindulni, Szász Tamás, a pogány című novellájával ekkor nyerte meg a Keleti Újság novellapályázatát. A székely népballadák, népdalok és népi mókák ihlették azokat a novellákat, amelyekből első kötete, a Lélekindulás összeállt. Amerikából küldte haza a kéziratot a kolozsvári kiadóhoz, ahol 1925-ben megjelent. A műre a romániai magyar és a magyarországi irodalom is azonnal felkapta a fejét. 1923-1925 között New Yorkban élt, majd rövid ideig a Chicago melletti Garyben és végül a nyugat-virginiai Welchben. Innét települt haza Kolozsvárra 1926 májusában, hogy aztán rövid időn belül szűkebb hazájában, de Magyarországon is az egyik legnépszerűbb író váljék belőle.
( Farkaslaka, 1897. szeptember 20. – Budapest, 1966. május 26.)
Tamási Áron kisbirtokos, sokgyermekes székely földművescsalád gyermekeként született 1897. szeptember 20-án Farkaslakán. Apja Tamás Dénes, földműves, anyja Fancsali Márta. Kilencéves korában pisztollyal ellőtte a bal hüvelykujját, ezért a szülők úgy határoztak, hogy taníttatni fogják, mert nem lesz képes elvégezni a gazdasági munkát. 1904-től Farkaslakán járt elemi iskolába. 1910-től a székelyudvarhelyi katolikus főgimnázium tanulója (amit halála után róla neveznek majd el). 1916-ban behívták katonának. 1917-ben hadiérettségit tett Gyulafehérváron, majd 1918-ban karpaszományos őrvezetőként az olasz frontra került.
1918. november 18-án megkezdte jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen, majd 1921-ben, miután lediplomázott, a Kereskedelmi Akadémián tanult tovább, ahol 1922-ben szerzett diplomát.
Tanulmányai befejeztével banktisztviselőként helyezkedett el előbb Kolozsváron, majd Brassóban.
Az első világháború után családjával együtt a Romániához csatolt Erdélyben maradt, majd 1923 júliusában, huszonhat éves korában kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, ahol volt alkalmi munkás, majd banktisztviselő is, noha írói karrierje épp ekkoriban kezdett beindulni, Szász Tamás, a pogány című novellájával ekkor nyerte meg a Keleti Újság novellapályázatát. A székely népballadák, népdalok és népi mókák ihlették azokat a novellákat, amelyekből első kötete, a Lélekindulás összeállt. Amerikából küldte haza a kéziratot a kolozsvári kiadóhoz, ahol 1925-ben megjelent. A műre a romániai magyar és a magyarországi irodalom is azonnal felkapta a fejét. 1923-1925 között New Yorkban élt, majd rövid ideig a Chicago melletti Garyben és végül a nyugat-virginiai Welchben. Innét települt haza Kolozsvárra 1926 májusában, hogy aztán rövid időn belül szűkebb hazájában, de Magyarországon is az egyik legnépszerűbb író váljék belőle.
A két háború között gyors egymásutánban jelentek meg novelláskötetei, regényei is, közülük is az elsők között A szűzmáriás királyfi, amit javarészt még Amerikában írt, de csak hazatelepülése után fejezett be. Ezután jött a Címeresek, amelyekben az erdélyi világ feszültségeit rajzolta meg, majd fő műve, az Ábel-trilógia. Előbb az Ábel a rengetegben, majd folytatásai: Ábel az országban és Ábel Amerikában, melyek tartalmát javarészt saját életéből merítette.
1926-tól 1944-ig Kolozsvárott élt, ahol az Az Ujság és az Ellenzék munkatársa volt. 1926-ban feleségül vette Haliker Erzsébetet, gyermekük nem született. Az Erdélyi Helikon alapító tagja lett, 1933 májusától külön rovata volt a Brassói Lapokban „Tiszta beszéd” címmel. 1935-ben részt vett az Új Szellemi Front kísérletében. 1936-ban cikksorozatában (Cselekvő ifjúság) az „erdélyi gondolatot” igyekezett megújítani. 1937 októberében a népfrontos Vásárhelyi Találkozó elnöke volt. Ezen időszaka alatt többször is kitüntették a Baumgarten-díjjal (1929, 1930, 1933, 1943), valamint 1940-ben átvehette a Corvin-koszorút is.
1940-ben a második bécsi döntéssel Kolozsvár, illetve Tamási Áron szűkebb otthona is visszakerült Magyarországhoz, amitől kezdve az erdélyi mellett a magyarországi irodalmi életben is aktívan részt vett. 1942 novemberében felszólalt a lillafüredi írótalálkozón. 1943-tól 1949-ig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. 1944 augusztusában az Erdélyi Magyar Tanács tagjaként a háborúból való kilépést szorgalmazta. 1944-ben feleségével Budapestre költöztek, ahol Bajor Gizi házában vészelték át Budapest ostromát.
A második világháború után (melyben tartalékosként szolgált, ténylegesen azonban sohasem hívták be) Magyarországon maradt, az 1945-ös választások után pedig egyike lett annak a tíz (később tizenkét) kiemelkedő közéleti személyiségnek, akiket az alakuló Nemzetgyűlés külön törvény alapján meghívott képviselőnek a parlamentbe. A felkérést elfogadta, egyidejűleg a Nemzeti Parasztpárt színeiben a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja is lett. Képviselősége alatt kétszer is felajánlották neki a vallás- és közoktatásügyi tárcát, de mindkétszer elutasította azt. Mandátuma lejárta után, mivel a törvényt, ami alapján behívták, eltörölték és az 1947-es választásokon nem indult, politikai karrierje be is fejeződött.
1949 és 1953 között kiszorították az irodalmi életből, egyúttal akadémiai levelező tagságától is megfosztották; ekkoriban leginkább jeleneteket, bábjátékokat, verses önéletrajzot írt. A Sztálin halála utáni enyhülés jegyében 1954-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja lett, és megjelenhettek cikkei, elbeszélései is, valamint kitüntették a Kossuth-díjjal is. 1956 szeptemberétől 1957 áprilisáig a Magyar Írók Szövetségének társelnöke volt.
1956. október 31-én a Petőfi Párt Irányító Testületének tagjává választották. Tamási fogalmazta a december 28-án, az írószövetség közgyűlésén felolvasott Gond és hitvallás című nyilatkozatát. 1963-tól a Béketanács elnökségi tagja volt.
Tamási Áron 1966. május 26-án hunyt el Budapesten. Kérésére szülőfalujában, Farkaslakán temették el. Itt látható a sírja a templomkertben, melynek sírkövét Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor erdélyi szobrászok alkották. A kövön ez a felirat olvasható:
- „Törzsében székely volt, fia Hunniának
- Hűséges szolgája bomlott századának.”
- (Forrás: Wikipédia)
Video:
2012. szeptember 6., csütörtök
A hónap költője
Kisfaludy Sándor
( (Sümeg 1772. szeptember 27. – Sümeg 1844. október 28.) költő,
földbirtokos, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti és a Kisfaludy Társaság rendes tagja
Középiskoláit Győrben végezte kitűnő sikerrel; a bölcseletet és jogot Pozsonyban hallgatta, ahol az 1790–1791 évi országgyűlés tárgyalásai rendkívüli mértékben élesztették hazafias érzelmeit. Szorgalmasan látogatta a pozsonyi német színházat, Schiller volt a kedvenc költője, s jeles hegedűjátszóvá is kiképezte magát.
Kisfaludy semmi kedvet nem érzett a jogászkodásra, s azon év tavaszán katonának állt be az Erdélyben állomásozó Lipót-huszárezredbe. 1793. január 5-én kinevezték a testőrséghez Zala vármegye részéről. Bécsben a tanulmányai mellett a szórakozásból s a víg életből is kivette részét. Franciául és olaszul tanult. Nagy szenvedéllyel olvasgatta a világirodalom remekeit; rajzolt, zenélt, képtárakat, színházakat látogatott és ismeretséget kötött Bécs íróival és művészi nevezetességeivel, valamint az ott lakó magyar írókkal: Göröggel, Kerekessel, Sándor Istvánnal, Péteri Takáts Józseffel és Batsányi Jánossal. Martinovics Ignác apát mindent elkövetett, hogy őt társaságába vonhassa; de Kisfaludy folyton idegenkedett tőle, míg végre engedve sokszori kérésének, zenés estélyei egyikére csakugyan elígérkezett, de Martinovicsot ugyanaz nap elfogták.
1794 őszén szabadságát otthon töltötte, és a badacsonyi szüreten megismerkedett Szegedy Ignác királyi tanácsos és zalai alispán leányával, Szegedy Rozáliával, és szíve egész hevével szerelemre lobbant iránta, és a leány szívében is vonzalmat talált. De Itáliába indulása előtt búcsúlátogatást tett, és némi idegenséget sejtett az imádottban. Többszörösen fájt most neki ez az eset, és eltökélte, hogy a véres harcokban a halált keresi. E kedélyállapot tette őt költővé: ebből fakadtak első Himfy-dalai. Rendeltetési helye Milánó volt; a több ízben megvert ausztriai hadat visszaszorította és bekerítette Napóleon. A fellegvár őrsége 1796. június 29-én megadta magát, így Kisfaludy is hadifogollyá lett, és Franciaországba vitték. Jó csillaga Provence-ba vezette, ahol több hónapot töltött; Draguignan városában lakott a rue de l'Observance 46. számú házban. A szemközti házban lakó ifjú leány, a művelt Caroline d'Esclapon ismertette meg őt a korabeli francia lírával, ennek hatására kezdett el verseket írni. A történetet Kisfaludy a Francia fogságom című naplójában írta meg. Draguignanban a ház falán kis kerámia tábla őrzi a magyar költő emlékét.
Becsületszavára, még kiváltása előtt, visszaengedték, St. Raffeaunál, Frejus mellett tengerre szállt, hogy Genova felé vitorlázzon, ahova egy hajótöréssel fenyegető veszélyes vihar után szerencsésen meg is érkezett. Mint ki nem váltott hadifoglyot Klagenfurtban megállították. Itt először a hadikórház felügyeletét, majd mivel 1797 márciusában a franciák oda is előnyomultak, több száz, katonaöltözettel töltött hordó megmentését bízták rá. E hőstette miatt a főhadi tanács dicsérő parancs mellett Wallis Olivér gyalogezredéhez tette át, így Württembergbe ment, ahol 1798-ban főhadnagy lett. Időközben megkötötték a Campo Formió-i békét; ettől fogva Kisfaludy egészen a költészetnek élhetett. A béke felbomlásával, 1799-ben mint a rajnai hadtest tagja, a március 20-án osterachi, 25–26-án a stockachi, május 27-én a winterthuri s június 4-én a zürichi nagy, de szerencsés ütközetekben vett részt.
Végre 1800-ban, visszavágyván ahhoz, akit a szíve feledni nem tudott, a hadseregből kilépett, hazajött, és kedvesét, Szegedy Rozáliát az év elején nőül vette, s vele boldog házassága első öt évét Kámban töltötte; innét pedig 1805-ben Sümegre telepedett át a szülőházába, és birtokán a mezőgazdaságnak és az irodalomnak élt.
Ez időben lépett fel a közönség előtt is a Himfy szerelmei-vel. A Himfy név elterjedt az egész országban, és a nagy ismeretlen költő bálványa lett a közönségnek. Boldogsága dalai előszavában már megnevezte magát a szerző, s ekkor az iránta való lelkesedés a legnagyobb fokra hágott. 1809-ben a zalai felkelt nemesség őt lovasságához őrnagynak, József nádor pedig maga mellé szárnysegédnek választotta: kinek föltétlen bizalmasa lett. Egy, Napóleonnak a magyar nemzethez intézett kiáltványára adandó válaszirat szerkesztésével is őt bízták meg, de az elmaradt. A békekötés után I. Ferenc király a nemesi felkelésnek okleveles történetét kívánta a nádortól, aki Kisfaludyt bízta meg e munkával, s azt két év alatt (németül) el is készítette, melyet a titkos levéltárban helyeztek el. 1820-ban a Marczibányi intézet a lefolyt években megjelent legjobb magyar könyvek jutalmáról tanácskozott, és 1818-ból az elsőség jutalmát, 400 forintot Kisfaludy Regéinek ítélte; a nádor elnöklete alatt az egyetem nagytermében tartott jutalomosztásra meghívott költő személyesen nem jelent meg, hanem a nádorhoz intézett hálairatában a jutalmát egy magyar zsebkönyv megalapítására ajánlotta fel; és ennek következtében indult meg aztán öccse, Kisfaludy Károly szerkesztésében az Aurora 1822-ben. Részt vett a nádor meghívására az 1828 telén a Magyar Tudományos Akadémia szabályzatát előkészítő bizottság működésében; 1830. november 17-én pedig az akadémiai igazgatóság által a nyelv- és széptudományok osztályába vidéki első (és így fizetéses) rendes taggá nevezték ki (300 forint évdíjjal), és az 1831. évi első nagygyűlésen meg is jelent. Az 1833. évi nagyjutalmat közte s Vörösmarty Mihály között osztották meg. A jutalom megosztása és barátaival való súrlódások annyira elkedvetlenítették őt, hogy 1835-ben lemondott a tagságról; szeptember 14-én az Akadémia tiszteleti taggá választotta, s ezt szívesen vette.
Felesége, Szegedy Róza 1832. május 18-án, 57. évében meghalt; e csapás mélyen hatott Kisfaludyra, búskomor lett, és egyedüli vigasztalása kedves Anna húgánál tett látogatásai voltak, ahol annak nevelt leánya, Vajda Amália előzékenységével halmozta el az öreget; végre a fiatal leányt 1834. február 25-én nőül vette; azonban 1841. január 7-én ismét özvegyen maradt; gyermekei nem voltak.
Sümegen és somlai magányában töltötte visszavonultan utolsó éveit, melyeket egyedül a balatonfüredi nyárszak vidított fel évenként, hol még 1830-ban hazafiúi adakozásokból építtetett színházat, melyre Zala vármegye megbízásából folyton felügyelt, és így mindvégig a közfigyelemben részesült. Az elhunyt öccse tiszteletére alapított és 1842-ben a körét kitágított Kisfaludy Társaság január 22-én tagsággal tisztelte meg, az ifjabb írói nemzedék pedig 1843. március 18-án a vármegyeháza termében fényes irodalmi ünneppel ülte meg a névnapját.
Zala és több megye táblabírája volt. Nem kis mértékben keserítette el a Pesti Hírlap (1843. 270. sz.) vezércikke, amely az utolsó nemesi felkelést szégyenpolcra állította. Kisfaludy erre egy felvilágosító vezércikket küldött be, amely azonban nem jelent meg. Az 1809. évi insurrectio történetét négy kötetben szándékozott megírni oklevéltárral bővítve; de a gondoktól terhelt élete s egy szerencsétlen elesésből származott sérülés ebben megakadályozták. 1844. október 28-án halt meg Sümegen. A Magyar Tudományos Akadémián 1844. november 18-án Toldy Ferenc tartott fölötte gyászbeszédet.
Könyvtárát, kéziratait és családi levéltárát szentmártoni Darnay Kálmán sümegi előkelő polgár ajándékozta 1897-ben a m. n. múzeumnak. (Az ajándék összesen 2154 nyomtatványból, 118 kötet kéziratból és 1017 régi oklevélből áll).
Kisfaludy Sándor szobra Balatonfüreden.
(Forrás: Wikipédia)
http://www.youtube.com/watch?v=ZBrK5UvWz2c (Kisfaludy Sándor szülőháza)
Kisfaludy Sándor
A KESERGŐ SZERELEM.
(részlet)
10. Dal.
Elűzted a komor telet,
Te a földnek szerelme,
Óhajtva várt szép kikelet,
Te mindennek élelme!
Elérkezél kellemiddel,
Itt veled a szép napok,
Teli minden kedveiddel, -
De én rajtad nem kapok:
Mert élesztvén lángaimat,
Kettőzteted kínaimat:
Mindaddig hát, míg így téssz,
Tavasz, ellenségem léssz.
( (Sümeg 1772. szeptember 27. – Sümeg 1844. október 28.) költő,
földbirtokos, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti és a Kisfaludy Társaság rendes tagja
Középiskoláit Győrben végezte kitűnő sikerrel; a bölcseletet és jogot Pozsonyban hallgatta, ahol az 1790–1791 évi országgyűlés tárgyalásai rendkívüli mértékben élesztették hazafias érzelmeit. Szorgalmasan látogatta a pozsonyi német színházat, Schiller volt a kedvenc költője, s jeles hegedűjátszóvá is kiképezte magát.
Kisfaludy semmi kedvet nem érzett a jogászkodásra, s azon év tavaszán katonának állt be az Erdélyben állomásozó Lipót-huszárezredbe. 1793. január 5-én kinevezték a testőrséghez Zala vármegye részéről. Bécsben a tanulmányai mellett a szórakozásból s a víg életből is kivette részét. Franciául és olaszul tanult. Nagy szenvedéllyel olvasgatta a világirodalom remekeit; rajzolt, zenélt, képtárakat, színházakat látogatott és ismeretséget kötött Bécs íróival és művészi nevezetességeivel, valamint az ott lakó magyar írókkal: Göröggel, Kerekessel, Sándor Istvánnal, Péteri Takáts Józseffel és Batsányi Jánossal. Martinovics Ignác apát mindent elkövetett, hogy őt társaságába vonhassa; de Kisfaludy folyton idegenkedett tőle, míg végre engedve sokszori kérésének, zenés estélyei egyikére csakugyan elígérkezett, de Martinovicsot ugyanaz nap elfogták.
1794 őszén szabadságát otthon töltötte, és a badacsonyi szüreten megismerkedett Szegedy Ignác királyi tanácsos és zalai alispán leányával, Szegedy Rozáliával, és szíve egész hevével szerelemre lobbant iránta, és a leány szívében is vonzalmat talált. De Itáliába indulása előtt búcsúlátogatást tett, és némi idegenséget sejtett az imádottban. Többszörösen fájt most neki ez az eset, és eltökélte, hogy a véres harcokban a halált keresi. E kedélyállapot tette őt költővé: ebből fakadtak első Himfy-dalai. Rendeltetési helye Milánó volt; a több ízben megvert ausztriai hadat visszaszorította és bekerítette Napóleon. A fellegvár őrsége 1796. június 29-én megadta magát, így Kisfaludy is hadifogollyá lett, és Franciaországba vitték. Jó csillaga Provence-ba vezette, ahol több hónapot töltött; Draguignan városában lakott a rue de l'Observance 46. számú házban. A szemközti házban lakó ifjú leány, a művelt Caroline d'Esclapon ismertette meg őt a korabeli francia lírával, ennek hatására kezdett el verseket írni. A történetet Kisfaludy a Francia fogságom című naplójában írta meg. Draguignanban a ház falán kis kerámia tábla őrzi a magyar költő emlékét.
Becsületszavára, még kiváltása előtt, visszaengedték, St. Raffeaunál, Frejus mellett tengerre szállt, hogy Genova felé vitorlázzon, ahova egy hajótöréssel fenyegető veszélyes vihar után szerencsésen meg is érkezett. Mint ki nem váltott hadifoglyot Klagenfurtban megállították. Itt először a hadikórház felügyeletét, majd mivel 1797 márciusában a franciák oda is előnyomultak, több száz, katonaöltözettel töltött hordó megmentését bízták rá. E hőstette miatt a főhadi tanács dicsérő parancs mellett Wallis Olivér gyalogezredéhez tette át, így Württembergbe ment, ahol 1798-ban főhadnagy lett. Időközben megkötötték a Campo Formió-i békét; ettől fogva Kisfaludy egészen a költészetnek élhetett. A béke felbomlásával, 1799-ben mint a rajnai hadtest tagja, a március 20-án osterachi, 25–26-án a stockachi, május 27-én a winterthuri s június 4-én a zürichi nagy, de szerencsés ütközetekben vett részt.
Végre 1800-ban, visszavágyván ahhoz, akit a szíve feledni nem tudott, a hadseregből kilépett, hazajött, és kedvesét, Szegedy Rozáliát az év elején nőül vette, s vele boldog házassága első öt évét Kámban töltötte; innét pedig 1805-ben Sümegre telepedett át a szülőházába, és birtokán a mezőgazdaságnak és az irodalomnak élt.
Ez időben lépett fel a közönség előtt is a Himfy szerelmei-vel. A Himfy név elterjedt az egész országban, és a nagy ismeretlen költő bálványa lett a közönségnek. Boldogsága dalai előszavában már megnevezte magát a szerző, s ekkor az iránta való lelkesedés a legnagyobb fokra hágott. 1809-ben a zalai felkelt nemesség őt lovasságához őrnagynak, József nádor pedig maga mellé szárnysegédnek választotta: kinek föltétlen bizalmasa lett. Egy, Napóleonnak a magyar nemzethez intézett kiáltványára adandó válaszirat szerkesztésével is őt bízták meg, de az elmaradt. A békekötés után I. Ferenc király a nemesi felkelésnek okleveles történetét kívánta a nádortól, aki Kisfaludyt bízta meg e munkával, s azt két év alatt (németül) el is készítette, melyet a titkos levéltárban helyeztek el. 1820-ban a Marczibányi intézet a lefolyt években megjelent legjobb magyar könyvek jutalmáról tanácskozott, és 1818-ból az elsőség jutalmát, 400 forintot Kisfaludy Regéinek ítélte; a nádor elnöklete alatt az egyetem nagytermében tartott jutalomosztásra meghívott költő személyesen nem jelent meg, hanem a nádorhoz intézett hálairatában a jutalmát egy magyar zsebkönyv megalapítására ajánlotta fel; és ennek következtében indult meg aztán öccse, Kisfaludy Károly szerkesztésében az Aurora 1822-ben. Részt vett a nádor meghívására az 1828 telén a Magyar Tudományos Akadémia szabályzatát előkészítő bizottság működésében; 1830. november 17-én pedig az akadémiai igazgatóság által a nyelv- és széptudományok osztályába vidéki első (és így fizetéses) rendes taggá nevezték ki (300 forint évdíjjal), és az 1831. évi első nagygyűlésen meg is jelent. Az 1833. évi nagyjutalmat közte s Vörösmarty Mihály között osztották meg. A jutalom megosztása és barátaival való súrlódások annyira elkedvetlenítették őt, hogy 1835-ben lemondott a tagságról; szeptember 14-én az Akadémia tiszteleti taggá választotta, s ezt szívesen vette.
Felesége, Szegedy Róza 1832. május 18-án, 57. évében meghalt; e csapás mélyen hatott Kisfaludyra, búskomor lett, és egyedüli vigasztalása kedves Anna húgánál tett látogatásai voltak, ahol annak nevelt leánya, Vajda Amália előzékenységével halmozta el az öreget; végre a fiatal leányt 1834. február 25-én nőül vette; azonban 1841. január 7-én ismét özvegyen maradt; gyermekei nem voltak.
Sümegen és somlai magányában töltötte visszavonultan utolsó éveit, melyeket egyedül a balatonfüredi nyárszak vidított fel évenként, hol még 1830-ban hazafiúi adakozásokból építtetett színházat, melyre Zala vármegye megbízásából folyton felügyelt, és így mindvégig a közfigyelemben részesült. Az elhunyt öccse tiszteletére alapított és 1842-ben a körét kitágított Kisfaludy Társaság január 22-én tagsággal tisztelte meg, az ifjabb írói nemzedék pedig 1843. március 18-án a vármegyeháza termében fényes irodalmi ünneppel ülte meg a névnapját.
Zala és több megye táblabírája volt. Nem kis mértékben keserítette el a Pesti Hírlap (1843. 270. sz.) vezércikke, amely az utolsó nemesi felkelést szégyenpolcra állította. Kisfaludy erre egy felvilágosító vezércikket küldött be, amely azonban nem jelent meg. Az 1809. évi insurrectio történetét négy kötetben szándékozott megírni oklevéltárral bővítve; de a gondoktól terhelt élete s egy szerencsétlen elesésből származott sérülés ebben megakadályozták. 1844. október 28-án halt meg Sümegen. A Magyar Tudományos Akadémián 1844. november 18-án Toldy Ferenc tartott fölötte gyászbeszédet.
Könyvtárát, kéziratait és családi levéltárát szentmártoni Darnay Kálmán sümegi előkelő polgár ajándékozta 1897-ben a m. n. múzeumnak. (Az ajándék összesen 2154 nyomtatványból, 118 kötet kéziratból és 1017 régi oklevélből áll).
Kisfaludy Sándor szobra Balatonfüreden.
(Forrás: Wikipédia)
http://www.youtube.com/watch?v=ZBrK5UvWz2c (Kisfaludy Sándor szülőháza)
Kisfaludy Sándor
A KESERGŐ SZERELEM.
(részlet)
10. Dal.
Elűzted a komor telet,
Te a földnek szerelme,
Óhajtva várt szép kikelet,
Te mindennek élelme!
Elérkezél kellemiddel,
Itt veled a szép napok,
Teli minden kedveiddel, -
De én rajtad nem kapok:
Mert élesztvén lángaimat,
Kettőzteted kínaimat:
Mindaddig hát, míg így téssz,
Tavasz, ellenségem léssz.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)